Szürke égbolt alatt esőben sétálgatok,
Utamon kedvenc színeimmel találkozom.
Sárga, bordó és barna talán,
Már nem lesz rajtam soha talár.
Soha, - milyen szó is ez?
Hazug s álszent, nem kérem!
Az örökké mennyivel szebb!
Kár, ugyanolyan elveszett.
Ígérünk jót s szépet egyaránt,
Jó, ha felét betartjuk talán.
Csoda hát, hogy így eltűnt az a bizalom?
Üres szemek bámulnak tova a mólón.
Hibázunk mindannyian, nem tagadhatom,
Tanulunk minden egyes tapasztalatból,
Hibázunk mindannyian, pedig nem önszántunkból,
Mégis oly` ritkán hallani: Őszintén sajnálom.
2015. november
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.