Az éj leple alatt a macska, mint nesz,
Üvegszilánkokon én mezítláb lépkedem,
Éjsötét világosság, nincs zaj, nincs csend,
Kínzókamra körvonala, mi holdfényben lebeg.

Köd van, nappal s éj, talán egyben,
Felhő, komor, fekete, mi itt van fenn,
Fent, nem bennem vagy én benne?
Mezítelen, de kezemben éles penge.

Mint tőr, csapok le, de zuhanok, egyre lentebb,
De az út, oly` végtelen, nincs vége, csak a kezdet.
Csapkodok, hadonászok, de csak magamat sebzem,
Egy szempár - látom már - végig engem figyel.

Éjsötét pupilládon virágzik a vér vöröse,
Látsz engem? Én igen, vérben úszva testem s lelkem,
Te vagy talán mindaz, ki megmentesz? Nem!
Te nem is létezel, én vagyok az magam tükrében.

Kit sebzek hát? Mi ez az éles kín?
Vérvörös lángok mit üzennek itt kint?
A lelkem már száll, érzem, vérzem,
A feketeség már én vagyok, lassan végzem.

S lőn világosság az éjsötétben,
A felhő ködében, már rég a tavasz lebeg,
A karomat már rég, de már lábamat sem érzem,
Nem vagyok, nem érzek, nem létezem,
csak nézem ezt a csodálatos ürességet.

Itt vagyok, kedvesem, látsz tán?
Vagy megint rám tört a láthatatlanság?
Jó ez így, csak sokat fázom talán,
Nem vagyok jól, de senki sem kérdi már.

Miért nem? Na, ezt sem kérdi senki sem,
Maszkom fedi fedetlen elmémet,
Ki látsz tán csupán elméletben,
Megölsz lassan a tekinteteddel.

Varjú károg, jaj, már megint itt van.
Mit akar? Engemet tán?
Nem, engem nem akar senki már,
Mármint így, teljes valómban, biztosan.

Hogy lehetek biztos a biztosban?
Nem lehetek, pedig eszem az sok van,
Így tudom, hogy nem tudom biztosan,
Ha tudnám, akkor az ego lenne túl nagy.

Tudom, amit tudok, tehát semmit sem,
Így talán nem is vagyok, vagy csak létezem?
Mi a létezés maga? Csupán az élet?
De mi az élet? Nem tudom én sem.

Álmodok én, nem élek, de élet ez?
Üres tekintetem mit árulhat el?
Tudod, hogy mit hallgatok előled is el?
Hogy nincs kérdés, mire bizton felelhetek.

Az erdő hangjaira ütemesek lépteim,
Fákon figyelő szemek, mégis ki ez itt?
Lesben félni mégis jobb, mint megijedni.
Milyen igaz, ők legalább figyelik lépteim.

Lépteim, talán én sem figyelek rájuk,
De mi van, ha már egyszerűen mindenki rám un?
A madarak is, már nem jelentek veszélyt rájuk,
Csicseregnek tovább, nekik van igazuk.

Nekik, hisz` nem vagyunk mások, csak érdekbarátok,
Megint bámulok, de csak az érdek áll ott,
Elhiszem, hogy igen, én bizony más vagyok,
A magasban egy varjú milyen hangosan károg.

Károg persze, hisz` jobban ismer, mint én magamat,
De az érdeken kívül mégis mit vihetnék magammal?
A patakban csillant tükörképen vizslatom magamat,
Porszem vagyok - tán` sosem leszek jóban magammal.

Mondd, mégis a Te szemedben én ki vagyok?
Mosolyod mögött talán az érdek csillan fel ott?
Mondd, mégis a Te fejedben én mi vagyok?
Elmondom: számodra én csupán egy senki vagyok.

Uram, mondd kérlek, Te tudod, hogy ki vagyok?
Mert utamon úgy érzem, egyszerűen csak bolyongok,
De ki vagyok? Nem tudom, nincs meg a kirakós,
Egy monokróm képet a kezemben (hosszan) tartok,
Megtalálom-e magamat, ha csak fájdalmak és falcok?

Nem, persze, én lehetetlent kérek,
De mondd már meg kérlek,
Hogy mégis én kiből lettem?
Milyen ember volt, ki volt a példaképe?
Vagy, ha élne... az enyém Ő lenne?

Nem, kizárt, köszönöm, én jól vagyok,
Szüleim a soroktól, hát nem lennének boldogok,
Tisztázzuk, köszönöm, miattuk - még - vagyok,
Szeretetem irányukba sírig tartó,
De Uram, mondd, én mégis ki vagyok?

Ki vagyok? Én vagyok, de ki az az én,
A homloklebeny, talán ennyi lenne az egész?
Nem, valami mélyebb, a hiányát még érzem,
Személyiségem darabjai szétesnek éppen,
Ctrl-c, ctrl-v, máris van énem.

De milyen én ez? Mondd, kérlek, Istenem,
Mert nem értem, hogy én mégis ki lettem?
Mérhetetlen üresség: létezem, érzem,
A tükörben látom, ott vagyok, nézem,
De ki ez az ember? Én nem ismerem mégsem...

Nem, persze, miket is beszélek,
Én vagyok az, én, én, ÉN!
De mondd, Istenem... ki is az az ÉN?
Én vagyok az, tudom, nem kell mondanod,
De mi lesz, ha a keresését én is feladom?

Végre újra ősz van. Ennek minden évben tudok örülni, mivel ez a kedvenc évszakom. A szürke, ködös égbolt, a sárguló, vöröslő falevelekkel, a nagy cseppekben egyenletesen hulló esővel, a hűvösebb - de nem csontig hatoló - levegővel együtt. Imádom! A macska is visszatért a radiátorra az erkélyről, és már nem terül szét, hassal fölfelé, hanem inkább begubózik, olyan kis szőrös gombóc lesz belőle. Őt is imádom! Most éppen nem esik az eső, de bármelyik pillanatban eleredhet. Ma szabadnapom van, és be is jelentkeztem a pszichológusomhoz, mert már rég láttam, és igazán hiányzott. Alfred nagyon jó ember, már vagy tíz éve járok hozzá, és mindig megkönnyebbülök, amikor rázúdítom a fejemben zakatoló ocsmány képzelgéseket. A belvárosban van az irodája, egy hatalmas zöld kapu mögött, ami háromemeletnyi gangot, és megannyi ajtót és ablakot rejt, amik együttesen egy kopár betonudvart ölelnek körül. Egy idős néni támaszkodik a gangon, megfigyelő pozícióban. Mindig megijedek, hogy vajon mit gondolnak, miért van szükségem Alfred segítségére? Talán félnek is tőlem? Vajon utálják a pszichológust, hogy magamfajta idegeneket invitál a házba? Igen, ebben teljesen biztos vagyok, de közben sikerül megnyugtatnom magam, hogy engem itt senki sem ismer. Alfred irodája egy kopott, élénksárga  színű ajtó mögött van, ahol nincs csengő, nyilván, hogy ne zavarják meg a beszélgetést. Bekopogok, és benyitok, de a férfi már az előtérben rendezgeti a papírokat, így felmerül bennem, hogy talán el is késtem.

- Üdvözlöm kedves Tamás, kérem várjon egy percet itt.
- Jó napot Alfred! Elkéstem?
- Nem, nem, pont időben jött. - mondja Nóra, Alfred jobbkeze, aki a mosdóból érkezik. - Viszont át kell mennünk a szemközti irodaházba, mert itt bizony csőtörés volt. Az iroda teljesen elázott.- Közben Alfred bőszen bólogat.
- Milyen irodaházba? - kérdeztem meglepetten, bár tudtam, hogy Alfrednak több irodája is van, különböző társadalmi rétegekkel foglalkozik, különböző árakon.
- Jöjjön velem, együtt átmegyünk. Nóra, kérlek maradj itt és fogadd a szerelőket! Ha hívás érkezik, akkor szabadságon vagyok, a többi ügyfelet pedig mond le kérlek! - Majd neki is indult, én pedig követtem.

A másik iroda nagyjából 800 méterre volt, de teljesen más világba csöppentem, hiszen egy hatalmas üvegfalú toronyház 14. emeletén szálltunk ki a liftből, ami akkora volt, mint a másik iroda. 

- Nem is tudtam, hogy itt is dolgozik.
- Valójában ez a főtevékenységem, csupán heti két napot vagyok a másik irodában. Az a tapasztalatom, hogy aki a luxushoz szokott, az jobban megnyílik egy ilyen helyen, míg akinek idegen ez a környezet, azt rendkívül nyugtalaníthatja. Szóval elnézést kérek, hogy most itt kell lennünk, de a másik iroda teljesen használhatatlan. Az előző páciensem a mondandója közepén tartott, amikor a felső szomszéd lehúzta a wc-t, és nálunk a cső úgy ahogy van szétpattant, és elöntött mindent a víz, és még egyéb más dolog is. Mondtam is Nórának, hogy ha megérkezik a felmentősereg, akkor jöjjön utánunk. 
- Engem nem zavar a környezet, még sosem voltam ilyen szép irodában. Jöhetek máskor is ide?
- Ahhoz, hogy ezt bérelni tudjam, sajnos az áraim nem ugyanazok itt, mint ott. Komolyan mondom, mintha két életem lenne. - Töprengett Alfred, majd kis szünet után folytatta - De már így is elment egy csomó értékes idő, mondja Tamás, hogy van? - Közben elővett egy jegyzetfüzetet, és keresztbe rakta a lábát.
- Nem jól Alfred. Nagyon nyugtalanít minden, úgy az egész élet, ahogy van. Tudja, a szokásos....
- Mire gondol pontosan?
- Az emberek folyamatosan felcsesznek. Főleg a főnökeim, de a munkatársaim is ugyanúgy. Éppen tegnap a főnököm leordított azért, hogy mégis mit képzelek, hogy szabit kértem mára, amikor tudom jól, hogy mennyi határidős munka van. Csak úgy fröcsögött a szájából a nyál, nem győztem törölgetni az arcom. Egyébként is ők adták meg a szabit, ami egyébként is jár, ráadásul eleve egy hónappal ezelőtt kértem. Honnan tudtam volna, hogy éppen most lesz ennyi munka?
- Azt értem, hogy ez a viselkedés miért zavarja, de mi történt a kollégákkal?
- Idióta az összes. A legtöbb még csak most érettségizett, ez az első munkahelye, és akkora pofájuk van, hogy nem tudom, hogyan férnek be az ajtón. Komolyan, az összes a szüleinél él még, aztán megkeresik a szaros 150 ezret, és kiskirályként élnek. Aztán engem meg lenéznek, mert nem luxus márkás szarokban járok. Amikor meg értelmesen próbálok velük beszélni, akkor fel sem fogják, hogy mit mondok. Kiábrándultam már az emberiségből. Ők lennének a jövő?
- Úgy érzi öregszik, Tamás? Hogy már nem a régi?
- Fiatal vagyok. 30 éves. Nem vagyok öreg... de valahogy mégis minden más. Nem olyan, mint régen.
- A világ változik, ez a természet rendje. A kérdés, hogy Ön hogyan reagál mindezekre a változásokra.
- Asszem szarul.
- Ez mit jelent?
- Már nem érdekelnek az emberek. Semmi sem valódi. Volt már 5-6 munkahelyem, és mindenhol kijöttem az emberekkel, és mindenhol úgy váltam el néhányukkal, hogy tartjuk a kapcsolatot, így meg úgy lesz.... de semmi. Mindig mindenki megy a saját útjára, és rájöttem, hogy soha senkit nem érdekeltem, hiszen mindenki a saját érdekeit nézi. A munkahelyen csak azért vagyunk jóban, mert ez az érdekünk. Utána már nincs idő felesleges kapcsolatokra...
- Önt érdekelte bármikor bármelyik kollégája?
- Nem. 
- De mégis meglepi, hogy Ön sem érdekelte egyiküket sem valójában?
- Nem, nem lep meg... csak rávilágít arra, hogy semmi sem az, aminek látszik. És akkor jönnek ezek a gyerekek, ugyan ott dolgoznak, mint én, ugyan annyiért, és ott emberkednek, mintha ők szarták volna a spanyol viaszt. 
- Majd ők is megtapasztalják mindazt, mint Ön. 
- Lehet. Nem tudom.... remélem. Az is lehet, hogy csak én basztam el valamit. Hiszen az összes munkahelyemen csak a basztatás ment, akármit is csináltam... pedig az elején olyan lelkes voltam még. Sosem becsülték meg. Mostanra már inkább minden csak olyan szükséges rossz.
- Valamiből viszont meg kell élni.
- Ja. Meg. Kellene legalábbis.... de ketten élünk egy fizetésből. Itthon próbált már megélni egy fizetésből? Szaros 150 ezer forintból? Elárulom... nem lehet. Ha nem lenne saját lakásunk, már az utcán élnénk.
- De van. Legyen hálás ezért! Hiszen sokaknak nincs ilyen szerencséjük.
- És ez rendjén van így? Miért fekszünk be ennek a rendszernek? Nem vagyunk mások, csak kibaszott rabszolgák. Reggeltől estig dolgozunk, megállás nélkül, ott vernek át és húznak le, ahol csak tudnak, és mindezt azért csinálom, hogy egy szaros magazint, vagy könyvet ne tudjak megvenni magamnak? És közben tudom, hogy még én vagyok a szerencsés? Hát hogy van ez? Most őszintén, mi az értelme az életnek?
- Azt nekünk kell megtalálnunk. 
- Én már nem találom. 10160 nap. - egy rövid hatásszünet után újra elismételtem - 10160.
- Micsoda? Ezt nem értem.
- 40 év alatt ennyi napot dolgozik egy átlagos ember. 10160 kibebaszott napot. Tudja, hogy hányból?
- Most így hirtelen nem.
- 14600-ból. Szaros 4440 olyan napunk van 40 év alatt, amikor nem valaki más utasításait hajtjuk végre... amikor szabadok vagyunk. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy sok minden szart csak ezeken a szaros szabadnapokon tudunk elvégezni. Takarítás, bevásárlás, némi túlóra.... még egyszer kérdezem. Mi értelme az életnek? Az, hogy az életünk 70%-kát munkával töltsük? Hogy aztán, ha szerencsénk van, legyen mit elkölteni azon a szaros 4000 napon? Miért ne kössem fel magam inkább?
- Bevallom, így még nem számoltam utána. - Sóhajtott. - De továbbra is azt vallom, hogy az élet értelmét nekünk kell megtalálnunk. Bármilyen nehéz is legyen.
- És ha lehetetlen?
- Akkor baj van. Azonban sajnos most lejárt az időnk, de majd Nórától kérjen új időpontot.
- Rendben, és köszönöm, hogy fogadott. 
- Legyen kitartó Tamás!

A pultnál már ott volt Nóra, szóval gyorsan kértem egy időpontot, és már indultam is haza. Ilyenkor mindig olyan megkönnyebbülést érzek, hogy végre kiadhattam magamból ezt a sok szart. Nóra aranyosan integetett utánam az üvegfalon keresztül, amíg vártam a liftet, majd amikor kiléptem az irodaházból még egyszer visszanéztem rá, mivel nagyon tetszett. Ekkor egy hatalmas csattanást hallottam, és ahogy balra fordítottam a fejem, már láttam is Alfred véráztatta, kifacsarodott testét. Természetellenesen bámult felém. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt. Fel sem fogtam. Sok járókelő megállt, és odasietett, többen hívták a hatóságokat. Kicsivel később láttam Nórát kiszaladni az épületből.

- Nóra! Nóra, mégis mi a fasz történt?? Mi ez?!
- Al... All. ....Alfréd! - nem jutott szóhoz a könnyektől.
- Nóra! Mi történt????
- Nem..... nem tudom. Bementem hozzá, és az ablakban állt. Azt mondta, hogy.... - és újabb könnyekben tört ki.
- Mit???
- Azt, hogy nincs értelme az életnek. 
- Picsába.

Fél tíz vvolt, és még mindig nem indultam el. Kapkodtam. A tükörből méteres táskák néztek vissza rám, a keszekuszán növő szőrszálak kavalkádja felett. Üres szemeket láttam visszatekinteni, de ez túl sokat elárul. Konstatáltam, hogy kell egy napszemüveg is. A ricsaj, ami arra hasonlított, mint amikor az Apollo-14-et elindították a kilövőállomásról, jelezte, hogy lefőtt a kávé. Ez volt a legolcsóbb elektromos kávéfőző, és amikor megnéztem a véleményeket róla, láttam, hogy nagyjából harminc százaléknyi esély van arra, hogy felrobbanjon. Ez azért is jó, mert már a kávé lefőzése előtt is felmegy a vérnyomásom, így ha nem sikerül meginni a nagy sietségben, akkor is elértem a célom. Most viszont meg kellett innom, mert nagy nap volt a mai. Állásinterjúra mentem. Annyira szerettem volna ezt a munkát, hogy arra kifejezés sem létezik. Azt írták, hogy az egész itthonról végezhető, még az oktatás is skype-on keresztül történik. Menedzseri fizetésről szólt a hirdetés, plusz töménytelen jutalékról, rugalmas időbeosztásról, csodálatos csapatról, folyamatos fejlődési és előrelépési lehetőségekről, csapatépítőkről, céges laptopról és mobilról. Álmaim melója volt. Elképzeltem magamban, hogy milyen válaszokat adok a valószínűleg elhangzó kérdésekre, miközben kortyolgattam a tűzforró, égett műanyag ízű kávémat. Az egész interjút lejátszottam a fejemben, láttam, hogy mindenki mosolyog és örül, mint a filmekben, és végül közlik, hogy örömmel dolgoznak együtt velem. Lassan tíz éve űzöm az ipart, szóval minden tapasztalatom és reményem meg volt, hogy sikerrel járjak az interjún. Gyorsan befejeztem a borotválkozást, és előkotortam az egyik inget a szekrény mélyéről. Egy ing, két ing, öt ing, mindegyik gyűrött volt. Rápillantottam az órára, 9:55, indulnom kellett, nem volt időm vasalni. Gyorsan felmásztam a létrára, és a gardrób elfeledett felső reteszéből előhalásztam a zakómat, amivel eltakarhattam a gyűrött ingemet. Láttam, hogy mellette vvolt egy szürke nyakkendő is, ami pont ment a sötétkék ingemhez. Szuperül fogok kinézni, gondoltam. Egyszerűen imádni fognak. Én is kezdtem imádni magamat a tükörben. Gyorsan leszedtem a macskaszőrt a zakómról, amivel természetesen sosem találkozott még a macska, de valahogy mégis szőrös lett. Néha az az érzésem, hogy a macskaszőr külön életet él, és valójában, ha mikroszkóp alá tennénk, akkor látnánk, hogy azok is miniatűr, különálló macskák. Ezért eljutnak mindenhova. Azt hiszem sikerült leszednem az összeset egy hengerrel, amit pont erre találtak ki. Újra rápillantottam az órára, és már láttam, hogy el fogok késni. Gyorsan felvettem a napszüveget, a lakáskulcsot, elbotlottam a macskában és már zártam is az ajtót. Ahogy kiléptem az utcára, teljesen máshogy éreztem magam, mint szoktam. Magabiztossá tett az öltöny, még a járókelők is máshogy néztek rám. Vakított a nap, amin nem segített sokat az akciós napszüvegem, de legalább jól mutatott. Az ezüst karórámra pillantottam, de megállt. A mobilom a zakóm belső zsebében volt, így most nem volt kedvem előkotorni, de így is sejtettem, hogy késésben vagyok. Fülledt meleg volt már délelőtt, a forgalom zaja pedig csillapíthatatlanul hatolt be az agyam mély bugyraiba. Egy közeli építkezésen próbálták túlkiabálni a légkalapács hangját az ott dolgozók, és meg kell jegyeznem, hogy igen tehetségesek voltak ebben. Miközben hátra pillantgattam, hogy jön-e egy busz, ami jó nekem, nekimentem egy hajléktalannak, aki ordibálni kezdett velem. "Te gazdag fasz, legalább adnál pénzt piára, ha már levegőnek nézel!" Sajnos nem tudta, hogy amúgy sem tudnék adni. Persze volt egy drága mobil a zsebemben, de még másfél évig fizetem a törlesztőrészletet, már amikor bírom. Az ezüst órámat pedig még a 18. születésnapomra kaptam szüleimtől, elemet pedig három éve nem vettem bele. Az öltöny még a ballagási öltönyöm, ami azóta soha nem volt rajtam, a pénztrácámban pedig csak egy hitelkártya volt, ami sosem mutatott pozitív egyenleget. Most őszintén, mit adhattam volna neki? Ahogy áthaladtam egy hosszú gyalogátkelőn, fulladozni kezdtem a szmogtól. Nem is értem, hogy minek dohányoztam hosszú éveken át, amikor városban élek. Ahogy átértem, már meg is állt a busz a megállóban, így kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat, de túlzásba nem estem, különben megizzadtam volna. A sofőr becsukja a busz ajtaját az orrom előtt, de egy erőteljes kopogás hatására újra kinyitotta azt, majd hümmögött valamit az orra alatt, nyilván bocsánatot kért a kellemetlenségért. A pénztárcámban volt három darab vonaljegy, amiből az egyiket bedugtam a kezelőbe. Két ledlámpa volt rajta, egy piros és egy zöld, de mindkettő folyamatosan világított, és semmit nem csinált a jegyemmel. Mindegy, én mindent megpróbáltam. Nagyjából negyedóra volt az út, amikor leszálltam közvetlenül az irodaház előtt, akkor hatalmas üvegépületek tornyosultak körém, mindenhol jólöltözött, boldognak látszó emberek trécseltek Starbucksos kávéval a kezükben. Ahogy sétáltam az üvegpaloták között, a szemem egy kismadárra fókuszált, aki teljes erejéből repült neki az üvegablaknak. Akkorát csattant szegény, hogy még az én nyakam is belefájdult. Amikor megláttam az F6-os épületet, megkönnyebbültem, hogy ideértem. Amikor beléptem, egy hatalmas üres teret láttam, csodálatos fehér gránitpadlólappal a padlón és a falakon egyaránt. Az üres teremben csak úgy visszhangzottak a lépéseim, amire felnézett a két recepciós hölgy a méterekkel arrébb elhelyezkedő, hatalmas, feketeszínű pult mögül. Látom, hogy összenéznek, nyilván megjegyezték, hogy milyen stílusos vagyok. Hatalmas mosollyal az arcomon közlöm, hogy állásinterjúra érkeztem a céghez, majd mosolyogva válaszoltak, egyszerre mindketten:

-Üdvözöljük a cégnél, a HR már várja Önt, itt a vendégkártyája, kérem menjen fel a 12. emeletre. - Közben át is nyújtotta az egyszerű, jelöletlen, fehér kártyát, amit az öt méterre lévő automata beléptető kapunál kellett használnom. Hozzáérintettem a leolvasóhoz, csipogott egyet, de pirosan világított a kapu, így újra megpróbáltam, de újra ugyan az az eredmény fogadott. Ránéztem a pultra, de alig láttam el odáig, így inkább újra megpróbáltam egy másik kapunál. Itt azonnal beengedett, aminek nagyon megörültem, és rögtön egy folyosóra érkeztem, ahol nyolcdarab lift volt. Egyetlen gomb volt, amivel a legközelebbi liftet lehetett leinvitálni. Megnyomtam, és pillanatokkal később egy csilingelő hang jelezte, hogy megérkezett a taxim. Körbenéztem, és láttam, hogy mögöttem nyílik az ajtó, így gyorsan be is léptem a liftbe, ami akkora volt, mint a konyhám. Hatalmas tükörfelület segített abban, hogy az út során összekócolódott hajamat és elfordult nyakkendőmet megigazítsam. A lift szólt hozzám, hogy megérkeztünk, és ki is szálltam. Egy üvegajtó választott el a recepciótól, de a zöld lámpa és a berregés már jelezte, hogy szabad az út. A recepciós hölgy hatalmas mosollyal fogadott, és kérdezte, hogy kihez jöttem. Elmondtam neki, majd kérte, hogy üljek le a recepció mellett lévő négy bőrfotel egyikébe. Ahogy leültem, elém tárult a kilátás a tizenkettedik emeletről. Szinte az egész várost látni lehetett, valamint egy újabb madarat, ami erőteljesen nekicsapódott az ablaknak. Hirtelen megijedtem, de a recepciós csak legyintett, hogy ez gyakori jelenség. Így már megnyugodtam. Nem sokkal később egy fiatal, jólöltözött hölgy érkezett, aki a nevemen szólított, így tökéletes következtetési képességemmel rájöttem, hogy értem jött.

- Üdvözlöm a cégünknél, kérem fáradjon utánam. - közölte óriási mosollyal, majd egy labirintust megszégyenítő folyosórendszerben találtam magunkat, végül megláttam a célt egy üvegfalú tárgyaló képében. 

- Köszönöm szépen. - mondtam a hölgynek, amikor hellyel kínált. 
- Kér esetleg egy pohár vizet?
- Nem kérek, köszönöm. - mondtam, pedig szomjas voltam.
- Máris kezdhetjük, csak még megvárjuk a másik kolléganőmet a HR-től, együtt fogjuk vezetni az interjút. 
- Rendben. - A percek múlásával azonban egyre feszültebbé váltam a síri csendben, kettesben a hölggyel, aki közben a telefonján emailezett. Már mindent felmértem a szobában. Megnéztem a sarokban lévő szemetest, a hófehér asztalt, a hat darab tárgyalószéket, a kivetítőt, a kábeleket és a légkondi vezérlését. Itt aztán semmi sem vonhatja el a figyelmünket a tárgyalásról. 
- Üdvözlöm a cégünknél, elnézést kérek a késésért, de elhúzódott az egyik meetingünk, én Nikoletta vagyok a HR-től, a kolléganőmet pedig már bizonyára megismerte, ő csak gyakornok, és megfigyeli a beszélgetést, néha talán be is csatlakozik. Jó így a legkondi? Nem fázik? Én egy kicsit fázok, szóval, ha nem gond, akkor lekapcsolom, rendben? Csak szóljon, ha melege lenne, rendben?
- Persze, nyugodtan kapcsolja ki. - válaszoltam, miközben folyt rólam a víz. 
- Szóval meséljen magárol egy kicsit, mit kell tudni Önről?
- Hát, hogy mit is kell tudni rólam? Jó kérdés, igazából ezért küldtem el az önéletrajzomat, hiszen abban benne van minden, ami releváns lehet itt a cégnél. 
- De minket Ön érdekel, mint ember, hiszen mi nem csak egy dolgozót keresünk, hanem egy társat. Érti?
- Persze, ez teljesen korrekt. Igazából a városban nőttem fel, majd elmentem egyetemre, amit nem fejeztem be, mert nem tetszett, aztán átmentem egy másik egyetemre, de anyagi okokból azt sem tudtam befejezni, de persze mindkét helyen rendkívül sok mindent tanultam, igaz, abból már semmire sem emlékszem. Aztán a két egyetem után, amiket sikeresen nem végeztem el, elhelyezkedtem az első állásomban, még itt a városban, ahogy látják, ez volt az első állásom a szakmában.
- Igen, igen, és ez dícséretes, hiszen sokan utálják ezt a szakmát, nem jók benne, Ön pedig ezzel kezdett, ráadásul meg is maradt ennél, ez egyszerűen tiszteletre méltó és bámulatos. Miért ezt a szakmát választotta?
- Hát ez nagyon egyszerű, azért, mert elküldtem egy csomó helyre az önéletrajzomat és oda vettek fel, aztán ott ragadtam. 
- Tehát akkor a véletlen műve, ez egyszerűen hihetetlen, hogy így elsőre megtalálja élete szakmáját, ráadásul véletlenül. És miért maradt a szakmában? Látom, azóta még további négy munkahelyen is ezzel foglalkozott.
- Igen, hát ugye, mivel véletlenül oda kerültem az első munkahelyemre, az önéletrajzomban csupán ez volt megjelölhető referencia, amit ebben a szakmában tudtak elismerni, tehát logikus volt, hogy ilyen munkát keresek, a tapasztalat miatt ugyebár.
- És mi az amit szeret ebben a szakmában? Miért jó benne?
- Leginkább azt szeretem ebben a szakmában, hogy fizetnek érte, még ha keveset is, és még azt is, hogy ebben a szakmában legalább felvesznek a meglévő tapasztalatom miatt. Az pedig, hogy miért vagyok jó benne? Hát, talán azért, mert reggelente felkelek, és ahelyett, hogy megölném magam, bemegyek dolgozni.
- Ez nem semmi, és mégis milyen tapasztalatai vannak a szakmán belül? Mi az amire nagyon büszke?
- Rengeteg tapasztalatom van, leginkább szörnyűek, mind a cégek, mind pedig a munka szempontjából. Amire a legbüszkébb vagyok az az, hogy még nem nyírtam ki senkit, pedig sokszor lett volna már rá okom.
- És mi az, amire nem igazán büszke? Mi az, amit ma már máshogy csinálna?
- Az a két egyetem, amit nem végeztem el, és ezzel megválaszoltam a másodikat is, hiszen akkor nem kellene ilyen undorító cégeknél rabszolgának lennem.
- Világos, tehát vannak még ambíciói a továbbképzésre, továbbtanulásra?
- Igen, lenne, de mivel szarért-hugyért kell dolgoznom reggeltől estig, így nagyon nehéz helyzetbe hoznak, ráadásul a sok túlóra miatt, még a levelező sem jöhet szóba, pláne, hogy az önköltséges lenne, ahhoz pedig nem fizetnek eleget.
- Ez jó, igen, tiszteletre méltó, hogy valakiben még a munka mellett is ambíciói vannak. Ezzel nem sokan büszkélkedhetnek. Látom, hogy több nyelven is beszél, ezeket milyen szinten?
- Igen, hát magyarul egész jól elboldogulok, és angolt is tanultam évekig, és egy számítógépes játékot meg is értek. Németül is tanultam, állítólag, szóval beleírtam, de azt hiszem semmire sem emlékszem belőle. Ráadásul szeretnék a későbbiekben megtanulni Finnül is, mert nagyon érdekel Finnország, de mivel az elmúlt harminc évben nem sikerült még az angolt sem belém verniük, így feltehetőleg ez csak álom marad.
- Szuper, egyszerűen hihetetlen milyen tudásvágya van, és ezeket mind-mind kamatoztathatja majd a munkája során. Kérem, most mondjon három jó és három rossz tulajdonságot saját magáról. 
- Természetesen, de egy kicsit gondolkodnom kell. Kezdjük a rosszal akkor, igazából lusta vagyok, depressziós is, és sokszor felkapom a vizet apróságokon. Jók? Hát, azt talán mástól kellene kérdezni, fogalmam sincs. 
- Na majd mi azt megtapasztaljuk, de azt hogy értette, hogy sokszor felkapja a vizet? Milyen apróságokon?
- Semmi különös, csak ha például  a fénymásoló begyűri a lapot, akkor hajlamos vagyok az egész szerkezetet kihajítani az ablakon, de mivel itt látom, hogy ezt úgysem bírnám el, mindegy is. Maximum monitorok és billentyűzetek röpködhednek. 
- Jaj, az nem baj, azt hittem már valami komoly dolog, monitor az rengeteg van itt. Azt is írja egyébként az önéletrajzában, hogy jó csapatjátékos és képes az önálló munkavégzésre. Ezt kifejtené bővebben?
- Persze. Jó csapatjátékosnak tartom magam, hiszen leszarom, hogy a többiek mit csinálnak, nem zavarom őket a munkájukban, én elvagyok egy sarokban. Amit pedig megmutatnak, hogy hogy kell, azt elvégzem, és ha valamiért nem megy, akkor sem zavarok senkit a problémámmal, inkább csendben elfészbúkozgatok. 
- Ön tényleg szuper alkalmazott, már csak az a kérdésem, hogy miért volt ennyi munkahelye?
- Ennek sok oka volt, legfőképp az, hogy kurvára elegem volt már a cégből, meg a főnökök basztatásaiból a legtöbb helyen, de olyan is előfrodult, hogy a felére csökkentették a fizetésemet gazdasági okokra hivatkozva, és mivel az eredetiből sem éltünk meg, így kénytelen voltam váltani.
- Értem, tehát Ön akkor lojális, ha jól értem?
- Teljes mértékben az vagyok.
- Rendben, akkor egy kicsit mesélek én is a cégről. Egy teljesen érdektelen szart gyártunk, ami semmire sem jó, de ezt el kell adnunk az ügyfeleknek, ráadásul jó drágán. Fontos tudni, hogy az ügyfeleket illegálisan keressük meg, tehát joggal fenyegetőznek, vagy háborodhatnak fel, mert nem az ügyfeleink, de az Ön feladata lesz azzá tenni őket. A fizetés - ahogy olvashatta is -, menedzseri, ami azt jelenti, hogy fix bér nincs, csupán a jutalék, amiből adózni kell. A legjobb kollégáink nettó fél millió forintot is hazavisznek, szóval az esély adott, igaz, ők a felsővezetésben vannak, de ez most részletkérdés. Ön az első négy-öt évben olyan havi százezer nettóval számolhat, ha túlórázik és nem megy szabadságra. Sajnos laptopot most nem tudunk biztosítani - pedig szoktunk -, de sajnos a rendőrség lefoglalta az összeset, ellenben mobilt azt kap, amin 0-24 órában elérhetőnek kell lennie, hiszen bármikor szükségünk lehet Önre. A beosztását is a mobilra kapja majd meg, ahogy a hirdetésben is szerepelt, ez rugalmas, hiszen lehetséges, hogy este 9-kor hívjuk fel, hogy hajnali 4-re be kell jönnie, remélem ez nem jelent gondot. A szabadságot fél évvel korábban kell jeleznie, de ha keresni szeretne, akkor úgysem megy szabira, szóval ezt felesleges is mondanom, és természetesen a betegségre is vonatkozik, hogy fél évvel korábban értesítsen minket. Sajnos pont most kellett elbocsátanunk egy kollégát, aki elfelejtette fél évvel korábban jelezni, hogy meghal az édesanyja, és ezért rendkívüli szabadságra van szüksége. Hát, így járt, Ön ne essen ebbe a hibába. Természetesen titoktartási szerződést kell aláírnia, de ezt már most odaadom, mert ha nem vesszük fel, akkor is kötelező. Ez annyit jelent, hogy nem csorbíthatja a cég hírnevét holmi pletykával, vagy összeesküvéselmélettel. Ha most tud kezdeni, akkor egyébként meginvitáljuk a következő csapatépítő bulinkra is, amit a Balaton mellett fogunk tartani, ennek költsége 80000 Ft/fő, szóval, ha jönni szeretne, akkor kérem még most fizesse ki. Azt hiszem mindent elmondtam, esetleg maradt valamilyen kérdése?
- Nem, azt hiszem minden világos.
- És akkor szimpatikus így az állás? Mert egyébként nekünk Ön nagyon is az, szívesen dolgoznánk önnel.
- Természetesen. 
- Ez szuper, és mikor tudna kezdeni?
- Azonnal!
- Tökéletes. Akkor szerintem tegeződjünk is. Tessék, itt a titoktartási nyilatkozat, ezt írd alá, a többi papírt majd elintézzük később. - És átnyújtott egy 30 oldalas dokumentumot, amit rögtön aláírtam.
- Szuper, Üdvözlünk a cégnél! Kérlek, most fáradj be a szomszéd terembe, és máris kezdjük a fizetetlen oktatásodat.
- Ez szuper, de nem úgy volt, hogy otthoni munka?
- De, persze, az, de ugye most nem tudunk laptopot adni, szóval egyelőre bentről kell dolgoznod, de mivel úgyis többet leszel itt, mint máshol, igazából nevezheted otthonodnak is.
- Szuper! Akkor kezdjük. - Válaszoltam, majd gyorsan előkaptam a telefonomat, és megosztottam facebookon: "Új munkahely: Megtaláltam álmaim állását!"

Igen, lehetnék én is,
ki diplomával kezében,
munkáltatók kedvence.
Igen, lehetnék én is,
ki fakanállal kezében,
jaj, de konyhatündérkedne!
Igen, lehetnék én is,
egy nagyvállalat vezetője,
micsoda út állna mögöttem.
Igen, lehetnék én is,
ki bátorságból jeleskedne,
s külföldön keresne kenyeret.
Igen, lehetnék én is,
ki a tévéből kacsint vissza,
nézd anyu, nézd meg ki lettem!
Igen, lehetnék én is,
öltönyös üzletember,
ki az egész világra tesz.
Igen, lehetnék én is,
ki tájékoztat embereket,
és a szabad sajtóért tesz.
Igen, lehetnék én is,
ki nem csak olvasná, de
írná a híreket.
Igen, lehetnék én is,
egy instagram celeb, hogy
a semmiből éljek meg.
Igen, lehetnék én is,
kit bárhol megértenek,
ki öt nyelven is beszélne.
Igen, lehetnék én is,
te jó ég, hogy mennyi minden,
de nem vagyok én Istenem,
csak egy egyszerű ember.

2020. Augusztus

Hova, hova jutottunk?
Mond meg kérlek Istenem,
Mert körbe-körbe nézek,
De eltűnt az értelem.

Nincs már tisztelet,
sem tudásnak vágya,
lassan probléma lesz,
az 1x1 megoldása.

Hova, hova jutottunk?
Mond meg kérlek Istenem,
miért gondolják emberek,
hogy ők állnak feletted?

Nincs már tisztelet,
sem tudásnak vágya,
néhányan visszavágynak,
a középkori világba?

Hova, hova jutottunk?
Mond meg kérlek Istenem,
mert már nem hiszek én,
- nem benned -, az emberekben!

Nincs már tisztelet,
sem tudásnak vágya,
a legfontosabb lett,
a gyűlölködés mára.

2020. Augusztus

Június 10.

Már megint ugyan az a nap. Hajnali öt óra. Éhes a macska. De hát nem lehet éhes - gondolom magamban. Éjfélkor kapott enni, amikor lefeküdtem. De. Mégis éhes. Persze mindezt finoman hozza a tudtomra. Először szépen, lágyan kezd nyávogni. Alig hallhatóan, röviden. Persze én mindenre felébredek. Ezt észre is veszi, és utána már kevésbé lesz lágy és rövid. De csak akkor, ha már megmozdultam. Megvárja, hogy felkeljek. Persze besegít a folyamatba. De akkor is. De még mindig nyávog.  Persze, hiszen még az ágyban fekszem. Picsába. Kap enni, Hálás érte. Látom rajta. Még véletlenül sem olyan, mint aki kikérné magának, hogy mégis mi tartott eddig. Macska. Imádom.

Visszafeküdjek? Minek... csak rosszabb lesz. Keresek kávét. Kinyitom a kamrát. Elbotlok a macskában. Kidőlt a kávé. A macska érdeklődve megszaglássza, de nem jött be neki. Elvonul aludni, mint aki jól végezte a dolgát. Macska akarok lenni. Nem maradt kávé a dobozban. Picsába.

Hogy lett hét óra? Nem is értem. Mindjárt kezdhetek dolgozni. Nagy mázlim van. Itthonról dolgozhatok. Ki se kell mozdulnom a lakásból. Nem csak most. Amúgy sem. Könnyű munkát végzek. Emberekkel beszélgetek. Akarnak-e ilyet, vagy olyat. Szeretni szokták. Én pedig érzem, hogy van miért csinálni. Na nem a nettó 120-ért. Hanem mert jobbá teszem a világot. Hiszen nélkülem.... izé. Lófasz. Inkább rosszabbá. De legalább az emberek kedvesek... ja nem. Azt hiszem ezt hívják lélekölő munkának. Amibe nem 30, hanem 2 év alatt belsorvad az ember lelke. Persze nem teljesen. Nem rögtön. Szépen, alattomosan. Napról napra egy kicsivel mégjobban. Mire feltűnik, már nem tűnik fel. Gyűlölsz mindent és mindenkit. Jó munka. Munka? Fogjuk rá... 

Fél 8. Picsába. Kezdenem kell. De még nem is ittam kávét. Mindegy. Ring.... üdvözlöm, én vagyok az, akit a legjobban utál. Ugye nem zavarom hétköznap reggel fél 8-kor? Áh, biztosan nem. Amúgy is fontos a dolog. Mármint nem nekem. Önnek sem. A cégnek. Na annak nagyon... tudja. Hiszen csak pár milliárd profitot termelt, ez nem maradhat így. Jobb, ha kevesebb dologért a továbbiakban többet fog fizetni. De ez az Ön érdeke. Hiszen így Önnek lesz jobb. 

Mondtam már, hogy utálom a munkám? Eleve a munkát. Csak dolgozunk reggeltől estig. Hogy aztán kipihenjük magunkat annyira, hogy újra dolgozhassunk. És miért? Hogy éppen megéljünk. Persze jobb, ha az egészségünkre költjük a legtöbbet, mert ha nem dolgozunk, akkor nem lesz miből élni. A munkához pedig nem árt, ha egészségesek vagyunk. Ráadásul minden egészséges dolog sokkal drágább. Megfigyelték már? A szegénynek jó az ótvar is. Aki egészségesen akar táplálkozni és élni, annak bizony sokkal több pénzre van szüksége. Logikus nem?! 

Ring. De ez a saját telefonom. Ki a faszom ez? 

Mire letettem kidobott a rendszer. Mindegyik. Még a belső levelezős rendszer is. Szuper. Úgy is utáltam. Ránézek a macskára. Végre macska lehetek. Megebédeltem. Mármint nem a macskát. Hanem csak úgy, mellette. Mákos tésztát. Szeretem. És aránylag olcsó is. Meg könnyen elkészíthető. Meg olcsó. Ja, azt már mondtam. De fontos. Ring. 

-Hálló?!
-Szia, ribanc2 vagyok a HR-ről. Gondolom már hallottad, hogy mi történt. Annyira sajnálom. Most sajnos nincs más pozíciónk, de senkit nem hagyunk az út szélén. Kérlek gyere be a papírokért!
-Akkor nincs is más?
-Most nincs, de nem hagyunk cserben. Csak vedd át a kilépőpapírokat. Szia.

Június 23.

Az utcasarokról látom a sort. Legalább 50 méter. Nem. Ez több. Sokkal több. 2 percig tart végig sétálni mellettük. Mindenki ide vár. Munkanélküli. Én okos vagyok. Online regisztráltam és kaptam időpontot. Kikerülhettem a sort. A biztonsági őr beengedett. Persze csak maszkban. Igaz, hogy rajta nem volt. Mindegy. Rögtön fogadtak. Szuper. Az iroda még mindig a kommunizmus korszakát idézte. A bürökrácia is. 

-Itt van minden papírja?
-Persze. - majd át is adtam neki.
-Ezt meg azt is kérem.
-Tessék.
-Az is itt van?
-Persze.
-És amaz?
-Azis.
-Ön nagyon felkészült.
-Tudok olvasni.
-Na ki is számoltam.... az a baj, hogy ez meg az, meg amaz. Szóval 170000 Ft-ot kap.
-Havonta?
-Neeeem, nem, dehogyis. A három hónapra. 
-Remélem azért hamarabb kapok munkát, ez nem hiszem, hogy elég lenne addig.
-Bízzunk benne igen, persze ez bruttó összeg, nettóban nagyjából 130 ezer lesz.
-Ja, igen. Értem. Hát munkanélküliként is kell adóznunk ugye, érthető. Persze a vásárlás során is adózunk belőle. Igazából kár ideadni. 
-Igen, igen, hát ez így meg úgy müködik sajnos, de hát mit tehetnénk. Majd postázzuk a határozatot.
-Mikor utalnak amúgy?
-Hát majd a határozatban fog szerepelni, ha minden rendben lesz, akkor valamikor.
-Mi az, hogy ha minden rendben lesz?
-Hát most megnéztük, hogy minden rendben van-e, aztán majd eldöntik, hogy minden rendben van-e. Érti.
-Aha. Viszlát.

Augusztus 2.

Fáj a fejem. A macska ma négykor keltett. Vasárnap van. Szeretem a hétvégéket, mert nem kell interjúkra mászkálnom. Amúgy sem láttam eddig értelmét. Ha be is hívtak, akkor teljesen más posztra, teljesen más helyszínre, vagy teljesen más bolygóra. Nem is akarnak bejelenteni sok helyen, inkább legyek vállalkozó. Hát persze. Máshol meg ilyen olyan vizsgákat követelnek.

-Na akkor mindent megbeszéltünk, már csak egy apróság van hátra, reméljük nem szab gátat a közös jövőnknek. Szóval a nemzetifaszom vizsgát muszáj a felvétel előtt megcsinálnia, ebben sajnos nem tudunk segíteni. Van most olyan 40000 Ft-ja, hogy ezt megtegye?
-Annyi most úgy valahogy éppen pont nincs. 
-Úgy sajnálom, pedig olyan jó lett volna együtt dolgozni. Majd, ha esetleg meg lesz, akkor hívjon újra. Viszlát.

Legalább egy helyre felvettek. Igaz az a hely szeptemberben indul. Addig csak kétszer halunk éhen a macskával. Semmi baj. Mit csináljak, ha már felébredtem? Megnézem, hogy mikor utalnak ezek. Az interneten. Augusztus 3. Majdnem megörültem. Aztán jött a felismerés: nem jött határozat. Semmi. Na most, akkor mi van itt?! Lesz pénz, vagy nem lesz pénz? Ez itt a nagy kérdés. És ez nem csak az én kérdésem. Hanem több százezer ember kérdése. Nekem mázlim van. Van aki segítsen. Van saját lakásom. Van macskám (bár ennek rohadtul semmi köze az egészhez). Mi van, akinek nincs ekkora hatalmas mázlija?! 
 

A vihar nincs szűnőben érzelmeim tengerén,
Érzem, ahogy hullámok szakítanak szanaszét,
Hol vagyok? Elmentem!
Annyit üzennék, hogy engem ne keressetek még!

Tényleg nyugodt helyen vagyok, csodás erdő szélén,
A magasban talán a levegő is tisztább még.
Hol vagyok? Elmentem!
De nem üres ígéret, bizony visszatérek még!

Hosszú az út, hisz` lassú folyamat a fejlődés,
Mély lélegzettel bámulok a hegyről lefelé,
Hol vagyok? Elmentem!
S torkom szakadtából üvöltöm: ne tépjetek szét!

Budakeszi, 2015. November