Szürke égbolt alatt esőben sétálgatok,
Utamon kedvenc színeimmel találkozom.
Sárga, bordó és barna talán,
Már nem lesz rajtam soha talár.

Együtt eveztünk egyszer hajdanán,
Bár közös volt a célunk.
Megrogyva a lapát súlya alatt,
Kimerülve álmodoztunk.
Nem adhatjuk fel, hisz` nem mi volnánk,
Mantrákat mondogattunk.
Mégis tudtuk, hisz` nem mi maradnánk,
Ha együtt mindezt kibírjuk.

2015. szeptember

Mint ezernyi apró üvegszilánk,
Melyen bátortalanul lépkedem,
Attól rettegve tán,
Egyszer majd jól orra esem?

Minden fájdalmas lépés, mit
Napról napra megteszek,
Egy-egy tüskével toldja meg,
Addigi létemet.

Megfontolt út, most hova is
lépjek, mondd meg!
Döntenem kell, de Istenem,
Én nem merek!

Megbánom, s visszafordulok,
Hisz` megtehetem, - de!
Már ezer szilánk fúródott
Lábamba, s emlékeztet.

2015. október

Benne bízom csak,
Szeretem minduntalan.
Közben éppen csal.

2015. szeptember

Fehér a táj, betakarja a várost,
Minden csak olyan homályos.
Szürke hétköznap, mégis fehér,
Lámpák sora ég, mégis oly sötét.
Kék az ég, de mégsem!
Sötétkék, már-már fekete,
Ezernyi csillaggal az ég fölében.
Fehér minden, nyirkos az este,
Látlak lámpák, csillagok fényében,
Látom leheleted, kék kis kezed.
Tapintása hideg, mégis édes,
Már látom, mese ez: New York szívében.

2015. szeptember

Barna vagy, tán minden szempontból,
Csak egy szín, mégis mindaz, mi kipótol.
Forró vagy, olykor égetsz,
Máskor hidegséged, mivel farkasszemet nézek.
Te ébresztesz, tőled dobog a szívem,
Dobog, ver, bokszolónál is erősebben.
Megszédítesz, nélküled nincs reggel,
Se nap, se éjjel,
Energiámmal Te magad árasztasz el.
Belülről ölelsz, simításod édes,
Néha keserű, sokszínűséged szédít meg.
Ha rád nézek, forrón pezseg a vérem,
Egy-egy ütem, mit kihagy a szívem.
Egyre csak gyorsan, gyorsabban ver,
Mégis, ki megnyugtat, Te vagy az egyetlen.
Két cukorral, tejszínnel.

2015. február

Szakadék szélén álltam évekig,
Míg estem egy hatalmasat mélyéig,
Erőm nem volt megszólalni
Aztán hogy még felkelni?!

Értelmét nem láttam felállni sem,
Kapaszkodni már rég nem mertem.
Az első lépést mégis megtettem,
A szikla alattam újra megreccsent.

Józan fejjel, megtörve voltam
Lent mélyen, hol immáron álltam,
A kötelet végre megtaláltam,
De elszakadt mielőtt felmásztam.

Föladni? - ugyan!
Mi értelme volna?
Töretlenül másztam,
Fokozatosan.

Segítségül kaptam a dobozt,
Hol megremeg egy szikla,
Kikapok belőle egy bogyót.
Tovább megyek, ami ritka,
Majd inkább szépen elalszom.

2011. február