Mint ezernyi apró üvegszilánk,
Melyen bátortalanul lépkedem,
Attól rettegve tán,
Egyszer majd jól orra esem?
Minden fájdalmas lépés, mit
Napról napra megteszek,
Egy-egy tüskével toldja meg,
Addigi létemet.
Megfontolt út, most hova is
lépjek, mondd meg!
Döntenem kell, de Istenem,
Én nem merek!
Megbánom, s visszafordulok,
Hisz` megtehetem, - de!
Már ezer szilánk fúródott
Lábamba, s emlékeztet.
2015. október
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.