Az erdő hangjaira ütemesek lépteim,
Fákon figyelő szemek, mégis ki ez itt?
Lesben félni mégis jobb, mint megijedni.
Milyen igaz, ők legalább figyelik lépteim.

Lépteim, talán én sem figyelek rájuk,
De mi van, ha már egyszerűen mindenki rám un?
A madarak is, már nem jelentek veszélyt rájuk,
Csicseregnek tovább, nekik van igazuk.

Nekik, hisz` nem vagyunk mások, csak érdekbarátok,
Megint bámulok, de csak az érdek áll ott,
Elhiszem, hogy igen, én bizony más vagyok,
A magasban egy varjú milyen hangosan károg.

Károg persze, hisz` jobban ismer, mint én magamat,
De az érdeken kívül mégis mit vihetnék magammal?
A patakban csillant tükörképen vizslatom magamat,
Porszem vagyok - tán` sosem leszek jóban magammal.

Mondd, mégis a Te szemedben én ki vagyok?
Mosolyod mögött talán az érdek csillan fel ott?
Mondd, mégis a Te fejedben én mi vagyok?
Elmondom: számodra én csupán egy senki vagyok.