Itt vagyok, kedvesem, látsz tán?
Vagy megint rám tört a láthatatlanság?
Jó ez így, csak sokat fázom talán,
Nem vagyok jól, de senki sem kérdi már.

Miért nem? Na, ezt sem kérdi senki sem,
Maszkom fedi fedetlen elmémet,
Ki látsz tán csupán elméletben,
Megölsz lassan a tekinteteddel.

Varjú károg, jaj, már megint itt van.
Mit akar? Engemet tán?
Nem, engem nem akar senki már,
Mármint így, teljes valómban, biztosan.

Hogy lehetek biztos a biztosban?
Nem lehetek, pedig eszem az sok van,
Így tudom, hogy nem tudom biztosan,
Ha tudnám, akkor az ego lenne túl nagy.

Tudom, amit tudok, tehát semmit sem,
Így talán nem is vagyok, vagy csak létezem?
Mi a létezés maga? Csupán az élet?
De mi az élet? Nem tudom én sem.

Álmodok én, nem élek, de élet ez?
Üres tekintetem mit árulhat el?
Tudod, hogy mit hallgatok előled is el?
Hogy nincs kérdés, mire bizton felelhetek.