Végre újra ősz van. Ennek minden évben tudok örülni, mivel ez a kedvenc évszakom. A szürke, ködös égbolt, a sárguló, vöröslő falevelekkel, a nagy cseppekben egyenletesen hulló esővel, a hűvösebb - de nem csontig hatoló - levegővel együtt. Imádom! A macska is visszatért a radiátorra az erkélyről, és már nem terül szét, hassal fölfelé, hanem inkább begubózik, olyan kis szőrös gombóc lesz belőle. Őt is imádom! Most éppen nem esik az eső, de bármelyik pillanatban eleredhet. Ma szabadnapom van, és be is jelentkeztem a pszichológusomhoz, mert már rég láttam, és igazán hiányzott. Alfred nagyon jó ember, már vagy tíz éve járok hozzá, és mindig megkönnyebbülök, amikor rázúdítom a fejemben zakatoló ocsmány képzelgéseket. A belvárosban van az irodája, egy hatalmas zöld kapu mögött, ami háromemeletnyi gangot, és megannyi ajtót és ablakot rejt, amik együttesen egy kopár betonudvart ölelnek körül. Egy idős néni támaszkodik a gangon, megfigyelő pozícióban. Mindig megijedek, hogy vajon mit gondolnak, miért van szükségem Alfred segítségére? Talán félnek is tőlem? Vajon utálják a pszichológust, hogy magamfajta idegeneket invitál a házba? Igen, ebben teljesen biztos vagyok, de közben sikerül megnyugtatnom magam, hogy engem itt senki sem ismer. Alfred irodája egy kopott, élénksárga  színű ajtó mögött van, ahol nincs csengő, nyilván, hogy ne zavarják meg a beszélgetést. Bekopogok, és benyitok, de a férfi már az előtérben rendezgeti a papírokat, így felmerül bennem, hogy talán el is késtem.

- Üdvözlöm kedves Tamás, kérem várjon egy percet itt.
- Jó napot Alfred! Elkéstem?
- Nem, nem, pont időben jött. - mondja Nóra, Alfred jobbkeze, aki a mosdóból érkezik. - Viszont át kell mennünk a szemközti irodaházba, mert itt bizony csőtörés volt. Az iroda teljesen elázott.- Közben Alfred bőszen bólogat.
- Milyen irodaházba? - kérdeztem meglepetten, bár tudtam, hogy Alfrednak több irodája is van, különböző társadalmi rétegekkel foglalkozik, különböző árakon.
- Jöjjön velem, együtt átmegyünk. Nóra, kérlek maradj itt és fogadd a szerelőket! Ha hívás érkezik, akkor szabadságon vagyok, a többi ügyfelet pedig mond le kérlek! - Majd neki is indult, én pedig követtem.

A másik iroda nagyjából 800 méterre volt, de teljesen más világba csöppentem, hiszen egy hatalmas üvegfalú toronyház 14. emeletén szálltunk ki a liftből, ami akkora volt, mint a másik iroda. 

- Nem is tudtam, hogy itt is dolgozik.
- Valójában ez a főtevékenységem, csupán heti két napot vagyok a másik irodában. Az a tapasztalatom, hogy aki a luxushoz szokott, az jobban megnyílik egy ilyen helyen, míg akinek idegen ez a környezet, azt rendkívül nyugtalaníthatja. Szóval elnézést kérek, hogy most itt kell lennünk, de a másik iroda teljesen használhatatlan. Az előző páciensem a mondandója közepén tartott, amikor a felső szomszéd lehúzta a wc-t, és nálunk a cső úgy ahogy van szétpattant, és elöntött mindent a víz, és még egyéb más dolog is. Mondtam is Nórának, hogy ha megérkezik a felmentősereg, akkor jöjjön utánunk. 
- Engem nem zavar a környezet, még sosem voltam ilyen szép irodában. Jöhetek máskor is ide?
- Ahhoz, hogy ezt bérelni tudjam, sajnos az áraim nem ugyanazok itt, mint ott. Komolyan mondom, mintha két életem lenne. - Töprengett Alfred, majd kis szünet után folytatta - De már így is elment egy csomó értékes idő, mondja Tamás, hogy van? - Közben elővett egy jegyzetfüzetet, és keresztbe rakta a lábát.
- Nem jól Alfred. Nagyon nyugtalanít minden, úgy az egész élet, ahogy van. Tudja, a szokásos....
- Mire gondol pontosan?
- Az emberek folyamatosan felcsesznek. Főleg a főnökeim, de a munkatársaim is ugyanúgy. Éppen tegnap a főnököm leordított azért, hogy mégis mit képzelek, hogy szabit kértem mára, amikor tudom jól, hogy mennyi határidős munka van. Csak úgy fröcsögött a szájából a nyál, nem győztem törölgetni az arcom. Egyébként is ők adták meg a szabit, ami egyébként is jár, ráadásul eleve egy hónappal ezelőtt kértem. Honnan tudtam volna, hogy éppen most lesz ennyi munka?
- Azt értem, hogy ez a viselkedés miért zavarja, de mi történt a kollégákkal?
- Idióta az összes. A legtöbb még csak most érettségizett, ez az első munkahelye, és akkora pofájuk van, hogy nem tudom, hogyan férnek be az ajtón. Komolyan, az összes a szüleinél él még, aztán megkeresik a szaros 150 ezret, és kiskirályként élnek. Aztán engem meg lenéznek, mert nem luxus márkás szarokban járok. Amikor meg értelmesen próbálok velük beszélni, akkor fel sem fogják, hogy mit mondok. Kiábrándultam már az emberiségből. Ők lennének a jövő?
- Úgy érzi öregszik, Tamás? Hogy már nem a régi?
- Fiatal vagyok. 30 éves. Nem vagyok öreg... de valahogy mégis minden más. Nem olyan, mint régen.
- A világ változik, ez a természet rendje. A kérdés, hogy Ön hogyan reagál mindezekre a változásokra.
- Asszem szarul.
- Ez mit jelent?
- Már nem érdekelnek az emberek. Semmi sem valódi. Volt már 5-6 munkahelyem, és mindenhol kijöttem az emberekkel, és mindenhol úgy váltam el néhányukkal, hogy tartjuk a kapcsolatot, így meg úgy lesz.... de semmi. Mindig mindenki megy a saját útjára, és rájöttem, hogy soha senkit nem érdekeltem, hiszen mindenki a saját érdekeit nézi. A munkahelyen csak azért vagyunk jóban, mert ez az érdekünk. Utána már nincs idő felesleges kapcsolatokra...
- Önt érdekelte bármikor bármelyik kollégája?
- Nem. 
- De mégis meglepi, hogy Ön sem érdekelte egyiküket sem valójában?
- Nem, nem lep meg... csak rávilágít arra, hogy semmi sem az, aminek látszik. És akkor jönnek ezek a gyerekek, ugyan ott dolgoznak, mint én, ugyan annyiért, és ott emberkednek, mintha ők szarták volna a spanyol viaszt. 
- Majd ők is megtapasztalják mindazt, mint Ön. 
- Lehet. Nem tudom.... remélem. Az is lehet, hogy csak én basztam el valamit. Hiszen az összes munkahelyemen csak a basztatás ment, akármit is csináltam... pedig az elején olyan lelkes voltam még. Sosem becsülték meg. Mostanra már inkább minden csak olyan szükséges rossz.
- Valamiből viszont meg kell élni.
- Ja. Meg. Kellene legalábbis.... de ketten élünk egy fizetésből. Itthon próbált már megélni egy fizetésből? Szaros 150 ezer forintból? Elárulom... nem lehet. Ha nem lenne saját lakásunk, már az utcán élnénk.
- De van. Legyen hálás ezért! Hiszen sokaknak nincs ilyen szerencséjük.
- És ez rendjén van így? Miért fekszünk be ennek a rendszernek? Nem vagyunk mások, csak kibaszott rabszolgák. Reggeltől estig dolgozunk, megállás nélkül, ott vernek át és húznak le, ahol csak tudnak, és mindezt azért csinálom, hogy egy szaros magazint, vagy könyvet ne tudjak megvenni magamnak? És közben tudom, hogy még én vagyok a szerencsés? Hát hogy van ez? Most őszintén, mi az értelme az életnek?
- Azt nekünk kell megtalálnunk. 
- Én már nem találom. 10160 nap. - egy rövid hatásszünet után újra elismételtem - 10160.
- Micsoda? Ezt nem értem.
- 40 év alatt ennyi napot dolgozik egy átlagos ember. 10160 kibebaszott napot. Tudja, hogy hányból?
- Most így hirtelen nem.
- 14600-ból. Szaros 4440 olyan napunk van 40 év alatt, amikor nem valaki más utasításait hajtjuk végre... amikor szabadok vagyunk. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy sok minden szart csak ezeken a szaros szabadnapokon tudunk elvégezni. Takarítás, bevásárlás, némi túlóra.... még egyszer kérdezem. Mi értelme az életnek? Az, hogy az életünk 70%-kát munkával töltsük? Hogy aztán, ha szerencsénk van, legyen mit elkölteni azon a szaros 4000 napon? Miért ne kössem fel magam inkább?
- Bevallom, így még nem számoltam utána. - Sóhajtott. - De továbbra is azt vallom, hogy az élet értelmét nekünk kell megtalálnunk. Bármilyen nehéz is legyen.
- És ha lehetetlen?
- Akkor baj van. Azonban sajnos most lejárt az időnk, de majd Nórától kérjen új időpontot.
- Rendben, és köszönöm, hogy fogadott. 
- Legyen kitartó Tamás!

A pultnál már ott volt Nóra, szóval gyorsan kértem egy időpontot, és már indultam is haza. Ilyenkor mindig olyan megkönnyebbülést érzek, hogy végre kiadhattam magamból ezt a sok szart. Nóra aranyosan integetett utánam az üvegfalon keresztül, amíg vártam a liftet, majd amikor kiléptem az irodaházból még egyszer visszanéztem rá, mivel nagyon tetszett. Ekkor egy hatalmas csattanást hallottam, és ahogy balra fordítottam a fejem, már láttam is Alfred véráztatta, kifacsarodott testét. Természetellenesen bámult felém. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt. Fel sem fogtam. Sok járókelő megállt, és odasietett, többen hívták a hatóságokat. Kicsivel később láttam Nórát kiszaladni az épületből.

- Nóra! Nóra, mégis mi a fasz történt?? Mi ez?!
- Al... All. ....Alfréd! - nem jutott szóhoz a könnyektől.
- Nóra! Mi történt????
- Nem..... nem tudom. Bementem hozzá, és az ablakban állt. Azt mondta, hogy.... - és újabb könnyekben tört ki.
- Mit???
- Azt, hogy nincs értelme az életnek. 
- Picsába.