Fehér a táj, betakarja a várost,
Minden csak olyan homályos.
Szürke hétköznap, mégis fehér,
Lámpák sora ég, mégis oly sötét.
Kék az ég, de mégsem!
Sötétkék, már-már fekete,
Ezernyi csillaggal az ég fölében.
Fehér minden, nyirkos az este,
Látlak lámpák, csillagok fényében,
Látom leheleted, kék kis kezed.
Tapintása hideg, mégis édes,
Már látom, mese ez: New York szívében.
2015. szeptember
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.